polgár_jusztina
polgár_jusztina

Polgár Jusztina

Múlt a Jövőért Díjat kaptam 2020-ban.

Jedlikben töltött időszak

Tanulmányaimat a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában kezdtem, majd 2014-től 2020-ig a Jedlik Ányos Szakközépiskolában folytattam. Azért jelentkeztem ide, mert a bátyám ide járt és tőle rengeteg jót hallottam az iskoláról, másrészt pedig mindig is foglalkoztatott az informatika, ráadásul matematikából is jó voltam, tehát a gazdasági informatikus szak megjelölése nem volt kérdés számomra.

Mivel nyelvi előkészítő osztályba jártam, ezért az első évben a nyelvtanuláson volt a hangsúly. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis középiskolai éveim alatt sikeres középfokú angol nyelvvizsgát tettem. Ezen kívül a 6 év alatt rengeteg informatika óránk volt, és ennek következtében sikeres ECDL vizsgát tettem, hálózatismeretből is szereztem többféle oklevelet, valamint a 6. év végén kitűnő minősítéssel elvégeztem a gazdasági informatikus OKJ-s képzést. Még az érettségi évében lehetőségem nyílt az iskola által felkínált autós iskolához beiratkozni, így a KRESZ-t és az elsősegély tanfolyamot az iskolában meg tudtam csinálni, majd a gyakorlati rész után sikeresen megszereztem a jogosítványomat is. A Jedlikes éveim alatt kipróbálhattam magam különféle versenyekben is, mint például a gazdasági versenyek vagy az OSZTV (országos szakmai tanulmányi verseny). A felkészítésünkre mindig ügyeltek a tanárok, így nekik köszönhetően nagyon sok versenyt jó eredménnyel és díjakkal zártunk.

Jövőbeni tervek

Középiskolai tanulmányaim utolsó évében jelentkeztem Győrbe, a Széchenyi István Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakára. A sikeres érettségi vizsga és többletpontok (angol nyelvvizsga, emelt szintű matek érettségi) miatt be is kerültem az állami/nappali képzésre, melyet 3,5 év alatt szeretnék teljesíteni. Úgy gondoltam mindig is, hogy a gazdasági informatika és gazdálkodási menedzsment jó kombináció együtt, mely a munkakeresésnél megkönnyítheti a dolgomat. Az egyetem utáni céljaim között szerepel egy biztos hátterű cégnél való elhelyezkedés családias légkörrel, számomra ugyanis nem csak az a fontos, hogy jól végezzem a munkám, hanem az is, hogy élvezzem, amit csinálok. Jövőbeli terveim között szerepel egy saját vállalkozás indítása is, amennyiben lesz rá lehetőségem.

Javasolom a Jedlikben tanuló diákoknak

A karrierépítés fontos számomra, ám a szellemi, lelki, testi egészség fenntartását még fontosabbnak tartom. Úgy gondolom, ahhoz, hogy az ember sikeres és jó legyen abban, amit csinál, elengedhetetlen egy olyan személy segítségnyújtása, aki mindenek fölött áll, aki magát az embert megteremtette. Egy bölcs embertől hallottam, hogy: „Egyszer élünk, egyszer kell jól csinálni.” Tehát ahogy most élünk, meg fogja határozni a jövőnket, és ezt szerintem érdemes szem előtt tartani. A személyes tapasztalatom alapján azt tudom javasolni a következő generációnak, hogy tűzzenek ki célokat maguk elé. Ez nagyon fontos, mert ha van az ember előtt egy cél, akkor nem sodródik az árral, hanem az a dolog tudja motiválni őt a jövőben, hogy megvalósítsa, amit szeretne. Ilyen lehet például a tanulás (milyen irányba szeretne továbbtanulni az ember), nyelvek tanulása és a nyelvvizsga megszerzése, utazás (új helyek felfedezése), családalapítás, gyerekvállalás, új barátok szerzése, sportolás, autó vásárlás, stb. Sok sikert kívánok mindenkinek!