kapocsi_máté
kapocsi_máté
kapocsi_máté

Kapocsi Máté

Múlt a Jövőért Díjat kaptam 2018-ban.

Jedlikes tanulmányaim során megszerzett végzettségek

Jedlikes tanulmányaim során megszerezett nyelvvizsgák

Jedlikes tanulmányaim után megszerzett végzettség

Jelenlegi tanulmányaim

Jelenlegi munkahelyem

Beszámoló

Gyerekkorom óta nagyon műszaki beállítottsággal rendelkezem, ez sokban köszönhető édesapámnak, aki motorkerékpár-szerelőként dolgozik, így rengeteg időt töltöttem el vele a műhelyben. Mikor pályaválasztás elé érkeztem, nagyon megtetszett a CAD-CAM informatikus képzés, többek között a műszaki érdekeltség miatt. Ahogy teltek az évek a képzés során, és egyre több CAD, CAM illetve CNC-s óránk volt, tudtam hogy konstrukciós irányba szeretnék elhelyezkedni, méghozzá fejlesztőmérnökként. Jedlikben nagyon jó alapot kaptam ehhez, mert rengeteg gyakorlati óránk volt, kézzel fogható dolgokat terveztünk, amiket, ha akartunk, le is tudtunk gyártani a műhelyben. Amikor 2018 őszén beadtam a jelentkezésemet az Arrabona Racing Team-hez, az „állásinterjún” nagyon sokat kérdeztek a korábbi tapasztalataimról, és döntő szerepet játszott a felvételnél, hogy nemcsak a CAD-ben mozogtam otthonosan, hanem hagyományos megmunkálógépen, valamint CNC-n is szereztem több éves gyakorlatot. Úgy gondolom, a korosztályomban országos szinten kevesen mondhatják el magukról.

Amikor 2017-ben a ballagási ünnepség keretein belül átadták a díjat, egyből felkaptam a fejem, hogy milyen nagyszerű érzés lenne, ha egy év elteltével én is ott állhatnék a ballagó diákok előtt, nekik példát mutatva. Többek között ez motivált a technikusi éven. Amikor megkaptam a díjat, és a vele járó ösztöndíjat, nagyon megörültem, hogy egy olyan szűk társaságba kerültem, akik közül többen tanítottak is az iskolában, mások pedig az iparban alkottak maradandót.

Amit a Jedlikes diákoknak szeretnék tanácsolni, hogy nem szabad félvállról venni az iskolát, mindig tartsatok magatok előtt egy célt, például a félévi átlagot feljavítani év végére, vagy egy tanulmányi versenyen a lehető legjobban teljesíteni. Több osztálytársamtól is hallottam, hogy megbánták azt, hogy nem indultak el egy Inventor versenyen, vagy az OSZTV-n.

Azt tanácsolom mindenkinek, éljen minden adandó lehetőséggel, mert ki tudja, mi sülhet ki belőle. Ezek a versenyek javarészt ingyenesek, vagy ha van bármilyen költsége, az iskola ezeket állja, tehát amibe nektek kerül, az csak a felkészülésre fordított idő és energia, ami, ha nem is mindig rövidtávon, de középtávon megtérül, legyen szó értékes tárgynyereményről, vagy a szervező cégtől egy állásajánlatról.

Jedlikes képzés több területen is nagyon meghatározó volt számomra. Nemcsak műszaki és informatikai fejlődésen mentem keresztül, de hála a kéttanítási nyelvű képzésnek, nagyon komoly idegennyelvi alappal is rendelkezem. Mindannyian tudjuk, hogy manapság elkerülhetetlen egy, de inkább több idegennyelv ismerete, valamint abból a nyelvvizsga megszerzése. Itt is csak azt tudom tanácsolni, hogy ne halogassátok a nyelvvizsga megszerzését, amint úgy érzitek, illetve a tanáraitok is azt tanácsolják, hogy menjetek el vizsgázni, tegyétek meg. Természetesen itt is nagy szükség van a szorgalomra, hiába készítenek fel tőlük telhetően a legjobban a tanárok, ha te utána nem raksz bele szorgalmat.

Manapság az ipar legtöbb szegmensében minden szakembernek egy kicsit informatikusnak is kell lennie. Én CAD-CAM informatikusként a gépipari ismeretek mellett rengeteget fejlődtem a számítástechnika területén is, amit később, az egyetemen vagy a munkahelyen is tudni kell használni. A műszaki érzék és szemlélet nagyon sokat segít abban, hogyan is tervezzek meg egy alkatrészt. Mert a tervezőprogramban bármit meg tudsz építeni, más kérdés, hogy az a valóságban gyártható vagy szerelhető-e.