Ézsöl Krisztián

Múlt a Jövőért Díjat kaptam 2014-ben.

Jedlikben megszerzett végzettségem

Jedlik után megszerzett végzettségem

Jedlikben megszerzett nyelvvizsgáim

Jedlik után megszerzett nyelvvizsgám

Jedlik után betöltött munkakörök

Jelenleg

Az elnyert Múlt a Jövőért Díj a presztízsen felül fedezte az 1. féléves tandíjamat a győri Széchenyi István Egyetemen, amit ezúton is hálásan köszönök!

Díjazott társaimmal együtt sokan valljuk, hogy a Jedlikben egyedülálló lehetőségeket kaptunk, melyek későbbi éveink megalapozói és kiindulópontja egyaránt. Viszont ezek önmagukban kevesek lennének. Hogy valóban hasznossá és „kézzelfoghatóvá” válhassanak egy nebuló életében, szükség van a fogadóra is. Kell a diák, aki kész arra, hogy befogadja, azaz éljen a kínálkozó lehetőségekkel, vagyis áldozatot hozzon saját jövőéért, fejlődéséért.

Nehéz ezt megvalósítani olyan szellemi környezetben, ami csupán a minimum elérésére ösztönöz, vagyis majdhogynem megvetendőnek tartja azokat, akik a 2-esnél jobb jegyet szándékoznak szerezni: „Győzni jöttem, de a kettes is jó lesz!”; „Kettesnél jobb jegy nincs, csak szebb!” stb., fülünkbe csengenek e hangzatos mondatok. Ezek azon emberek jelszavai, akik maguk lusták ahhoz, hogy valami letegyenek az asztalra, és másokat is visszahúznak, akik ki szeretnének törni ebből a középszerűségből. Továbbá ők azok, akiknél hiányzik az önismeret, így nem tudnak rátekinteni belső motivációikra.

Akik ugyanis a minimumra törekszenek, nem ismerik sem saját, valós vágyaikat, sem saját képességeiket. Csupán felületes vágyaikkal találkoznak, melyekre a mai nyugati mainstream gondolkodásmód rá is erősít azzal, hogy a pillanatnyi örömökre, kényelemre csábítja az embereket, amiben nincs elköteleződés, nincs áldozatvállalás. Ez a középszerűség masszája.

Aki átlagos életet akar, az jó, ha átlagosan teljesít.

Viszont ők nem jutnak el annak a felismerésére, hogy valójában micsoda nagy ajándék az, amikor lelkesedéssel, „belső hajtóerővel” tud szárnyalni egy ember. Amennyiben tisztában vagyunk tehetségünkkel és a „helyünkön” is vagyunk, vagyis azt csinálhatjuk, amit valóban szeretünk, akkor nem tudunk megelégedni egy kis csekély teljesítménnyel, egyrészt mert belülről fűt a vágy, másrészt teljesen logikátlan, hogy ami talentumok ott rejtőznek bennünk kibontakozásra várva, elrejtsük őket a világ elől. Ez ugyanis nem más, mint az értelem megcsúfolása.

Bár sok helyen igaz, hogy mára már munkaerőhiány van, viszont az igazán jó pozíciókban nem ez a helyzet. Azokért verseny van, – ha tetszik – meg kell harcolni értük. Ha ki szeretnénk tűnni a tömegből, kell valami pluszt tennünk. Ezáltal pedig, hogy minél jobban kiemelkedünk, annál kisebb lesz a verseny. Sokaknál él a téves elképzelés: „kis befektetés ( óriási hozam”. Aki mindenáron ragaszkodik ehhez, hagyni kell. A többiekre viszont életük egyik legnagyobb utazása vár: önmaguk megismerése. A kérdés az, hogy észrevesszük-e és befogadjuk-e az út során „ránk köszönő” lehetőségeket?